Hihetetlen, hogy az ember ránéz egy régi képre és mennyi emlék árad a pillanat tört része alatt tudatába. Pedig nem egy személy, nem egy életesemény, nem egy táj képe az, "csupán" egy régi, ócska, rozsdás, szinte használhatatlan morzsoló, ami mellett talán naponta elmegyünk és észre sem vesszük. És mégis. Eszünkbe jut a morzsolás, arról a tengeri, arról a vetés, kapálás, tengeri szedés, a jószág, a falu, a régi falusi élet és gazdálkodás, amely ma már, tetszik nem tetszik NINCS. Ha van, hát nem olyan. Mert ami elmúlt, azt felidézni lehet, de visszatekerni az időt sajnos nem.

Régi képeim között kutakodva bukkantam erre a képre amit jó 10 - 15 éve készíthettem gyermekkorom nyarainak színhelyén, Érsemjénben. És eszembe jutott a morzsolás, a tengeriszedés a Császlón, a szőlő a feketefaluban, a nyári és őszi munkálatok. És eszembe jutott, mint megannyiszor az a személy, akivel ezeket az élményeket átéltem, és aki megtanított ezt a munkát elvégezni. Drága jó keresztapám, aki ezekkel az élményekkel és gyermekkorommal együtt elment. Felidézni lehet az emlékeket, de az időt visszatekerni sajnos nem. Másnak lehet jelentéktelen fotó, egy hasznavehetetlen tárgyról, nekem emlék.

És ez az egyetlen képkocka többet mesél, bármennyi filmnél. Mert ahogy ránéztem belém karolt, dalt csengett fülembe és végigkalandozott velem gyermekkorom évein, felidézett bennem minden jó emléket, és szememet behunyva újra ott látom magam, érzem az illatokat és álmodom.

Róla és Vele.