"Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,"

Ezeket a sorokat írja az a "másik néven ismert Petrovics" költő, A XIX. század költői" című versében. Ez teljes mértékben igaz is, én azonban most ellentmondva eme hitvallásnak, mégis egy saját örömömet osztom meg veletek.

Ma (szombat) délután a margittai közbirtokosság közgyűlésén vettem részt, s elbeszélgetve egyik jóbarátommal, szóba került az internet, a facebook, s az itt terjedő megosztások, kommentek, véleménnyílvánítások. Szóba került egy, az általa néhány héttel ezelőtti megosztás is, amely ellentmondásokat váltott ki a facebook-lakók közt. Nevezetesen a templomban való tapsolás helyességéről. 

Jómagam, mint hithű katolikus, egyetértettem nyakas kálvinista barátommal abban, hogy a templom egy szent hely, s nem egy színház, ahol nem illik tapsolni. Legyen az igehírdetés, szentbeszéd, vagy március 15-i, esetleg október 6-i, templomban megtartott megemlékezés, a templomba nem illik a taps. Ha mindenképpen tetszésünket akarjuk kifejezni, elfogadott a padkopogtatás, amivel nem zavarjuk meg Isten házának a szentségét, mégis taps nélkül kifejezzük tetszésünket.

Nos, szóba kerülvén a kommentek, véleménnyílvánítások, egyet értettünk abban, hogy a fanyalgás, a kötekedő, egymást piszkáló véleménnyílvánítások helyett sokkal nagyobb szükség lenne a pozitív véleményt tükröző írásokra, a megbékélésre és szeretetre utaló bejegyzésekre. Az uszító, embereket egymás ellen hangoló írásokra nincs szükség. Ekkor hangzott el az a mondat részéről, ami nekem nagyon jól esett, s a rengeteg kritika közt egy pozitívum volt számomra. Mégpedig, hogy "Szükség lenne minnél több ilyen Tőtipédia jellegű írásra."

Ez volt az a mondat, ami számomra elismerés, hiszen a mai ellenséges világban ritka az, amikor valaki munkáját elismerik. Erre írja Petőfi a fent idézett versszakot, én azonban ellentmondva nagy költőnknek mégis "eldaloltam" itt örömömet, s egyúttal köszönöm Lőcsei László református kántor barátomnak az elismerésért.