Ma dolgom akadt a nagyváradi adóügyi hivatalban! Borzongva közelítettem a bejárat felé (nem mintha félnivalóm lenne), de ugye az embernek mindig a negatívumok jutnak eszébe a "finánccal" kapcsolatban és a közintézmények dolgozói nem éppen a kedvességükről, szolgálatkészségükről híresek.
Köszönök az ablak túloldalán ülő úriembernek, aki hangosan vissza is köszön. Mondom, hogy több dolgot is kérnék egyszerre, s átadva a személyimet, már pötyögteti is a számítógépet, majd nevemet látva MAGYARUL folytatja. EZ VOLT AZ ELSŐ KELLEMES MEGLEPETÉS, hiszen sok magyar ember, aki ilyen helyen dolgozik egyszerűen nem hajlandó anyanyelvén megszólalni.
Mivel sajnos másolatom nem volt a személyimről, s erre szükség volt, útbaigazítást kértem. Nem dúlt-fúlt, mint a legtöbben tettek volna ilyenkor, hanem kedvesen, nyugodtan elmagyarázta, hogy merre találom a fénymásolót. Mitöbb (gyorsítva az ügyintézést) szólt, hogy addig hagyjam ott a kitöltött kérvényt, míg én fénymásolok, addig ő előkészíti az igazolásokat. EZ VOLT A MÁSODIK KELLEMES MEGLEPETÉS, hiszen volt már rá eset, hogy elhajtottak felvilágosítás nélkül, és kaptam egy fejmosást, hogy akkor menjek vissza ha megvan minden.
Visszatérve, még az ellenőrzés, iktatás, nyomtatás folyt, szóba elegyedtünk. Megjegyeztem, hogy Margittán még most sem lehet adóügyi bizonyítványt (Cazier Fiscal) kikérni a helyi kirendeltségből (viszont itt is kedvesek és segítőkészek az alkalmazottak), viszont már az is fejlődés Románia szintjén, hogy a korábbiakhoz képest nem kell 8-10 ablakot végigjárni az igazoláshoz, hanem egy helyen, egy ablaknál lehet mindent intézni, legalább Váradon. Ez volt a HARMADIK KELLEMES MEGLEPETÉS. 
Kedves közhivatalnokok! Ügyintézés, udvariasság és kiszolgálás terén vegyetek példát CSIKI GÁBOR ÚRTÓL! Jutalmatok lesz az ügyfél elégedettsége és elismerése. Talán valahol itt kezdődne a civilizáció . . .

A bejegyzés trackback címe:

https://margitta-nezopont.blog.hu/api/trackback/id/tr508648244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása